KEZDŐLAP

Szeretettel köszöntjük a sajóládi Fráter György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskola honlapján!

 

Régóta dédelgetett álmunk, hogy minden, iskolánkról érdeklődő ember, szülő, diák, volt vagy leendő tanítványunk, az interneten keresztül is bepillantást nyerhessen életünkbe, legyen az a múlt, a jelen vagy a jövő, képet kapjon hétköznapjainkról, rendezvényeinkről, sikereinkről.

Elsődleges feladatunknak azt tekintjük, hogy minden olyan információt, amely valamely formában köthető intézményünkhöz, elérhetővé tegyünk az Ön számára.

Honlapunk ugyanígy alkalmas a visszatekintésre, a múlt halványuló emlékképeinek felidézésére, ahogy a jelen fontosabb irányvonalainak megértésére vagy a kitűzött célok megismerésére.

Szeretnénk, ha a jövőben mindez kiegészülne azzal a bárki számára adott lehetőséggel, hogy munkánkról véleményt mondhasson, s így építő javaslataival színesebbé, vonzóbbá tehessük a mindannyiunk szívéhez oly közel álló ALMA MATER életét.

Mottónk

Azokért élünk, akiket szeretünk, azokért, akik igaznak tartanak.

A jövőnek élünk: a szépért s jóért, amit tehetünk.”

                                                                          /gr. Széchenyi István/.