Gondolatok Nagyböjt 4. vasárnapjára

A nagyböjti szent időszak közepén hittel tekintünk fel a keresztre. Szent Pál apostol az első korintusi levélben így ír: „…mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg oktalanság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.”
Bízvást mondhatjuk azt, hogy az emberiség talán még soha nem irtózott így a szenvedéstől és nem menekült annyira a kereszttől, mint napjainkban. De a kereszt marad, hiába is menekülünk előle, előbb-utóbb mindenkire vár a kereszt. S ha találkozunk, akkor hittel kell szembenéznünk vele. A pusztai vándorláskor Mózes rézkígyót készíttetett és azt emeltette fel. Aki hittel rátekintett, az meggyógyult a kígyómarás mérgétől.
Jézus pedig azt mondja, hogy aki Őrá tekint hittel, amikor majd a fán függ, az nem fog elveszni, hanem örök élete lesz.
Ezért mi is sokszor magunk elé állítjuk a keresztet, hogy felébressze lelkünkben a hitet. Azt a hitet, hogy számunkra Krisztus keresztjén van az üdvösség.
A kereszt arról is beszél nekünk, hogy így szeret engem az Isten, igent mond rám. A szenvedésben nem vagyok egyedül. Annak a kezében nyugszik a sorsom, akit úgy hívnak, hogy Szeretet. Elfogadott engem és odaadta magát értem. Sok mindent mondhatnak rólam, tehetnek velem, de a kereszt arról beszél, hogy az Isten minden előfeltétel nélkül szeret. Sokszor elénk tárul a kereszt és a kereszten a Szeretet. Őrá hagyatkozva vállalni lehet az életet, a küzdelmet, a halált.