Erzsébet napközis tábor

Erzsébet napközis tábor 2020 Sajóládon

A hagyományokhoz híven ebben a rendkívüli időszakban is megszerveztük diákjainknak az Erzsébet napközis tábort. A szülők és a gyerekek részéről is óriási volt az érdeklődés. A járványügyi szabályokra fokozottan ügyelve terveztük meg a tábor programját. A részt vevő gyerekek kipróbálhatták az élő társasjátékot, kreatív foglalkozásokon vehettek részt, megismerkedhettek a fazekas, a kovács és a tűzoltók munkájával, a tornateremben létrehozott valódi KRESZ pályán gyakorolhatták a biztonságos közlekedést, sportversenyeken vehettek részt, ismereteket szerezhettek az egészséges táplálkozásról, virágot ültethettek. A hét programjába egy egész napos kirándulást is beiktattunk, melynek alkalmával Szilvásvárad szépségeit csodálhatta meg a népes csapat. Valamennyi gyermek érdekes felfedezéseket szerezhetett, rendkívül sok élménnyel gazdagodhatott a hét során.