Augusztus 20. Szent István szentmise

„Régen a búzát úgy nevezték, hogy Élet. A mai ünnepen két Élet is van az Oltáron. A kenyér, a testi táplálék, és az Oltáriszentség, a lelki táplálék.” – mondta Varga Béla atya az augusztus 20-i ünnepi szentmisén. Szent István király ünnepén már hagyományosan iskolánk aktívan részt vesz. Tanulóink verset mondtak, és segítettek a megáldott kenyerek kiosztásában.

Plébános atya felhívta figyelmünket, hogy a Miatyánk imában minden kérjük Istentől a kenyerünket. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mennyire fontos a kiegyensúlyozott, boldog élethez a testi táplálék, vagyis a kenyér. De a lelki táplálék is. Azok, akik voltak elsőáldozók, minden szentmisén találkozhatnak Jézussal az Oltáriszentségben. Ezen az ünnepen arról emlékezünk meg, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt látta ennek a fontosságát. Szükségünk van a kenyérre, vagyis az Életre, testünk, lelkünk táplálékára.