Karácsonyi ünnepség 2018

Az első betlehemet Assisi Szent Ferenc állította. Egyre több helyen követik ezt a szokást, hogy a betlehemi istállót felállítják, elhelyezik az állatokat, majd a Szent Családot. Ehhez a szokáshoz tartozik a betlehemes játék is. Már a XI. századtól tudjuk, hogy Jézus születésének körülményeit dramatikus játékban megjelenítik.

Iskolánk tanulói is, mint minden évben az akkori 4. osztály, már jó előre készült, hogy méltó módon ráhangolhasson az ünnepre, mely a legtöbb embernek a legkedvesebb az évben.

A gyerekek nagyon lelkesen készültek. Versek, énekek, és természetesen a betlehemes játék. Ördögné Bukta Mária és Tompáné Rajnai Tünde tanárnénik voltak a felkészítő tanárok, akik a tanulókat segítették, hogy minél szebb, emelkedett hangulatú műsornak örülhessünk karácsony előtt.