Nagyböjt 5. vasárnapjára

János evangéliumában olvashatjuk, hogy néhány görög kérte Fülöpöt, látni szeretnék Jézust, mutassa meg nekik. De sok embernek volt már ilyen kérése kétezer év alatt.
Ma „Feketevasárnap” van: eltakarjuk a kereszteket, eltakarjuk Jézus arcát. Ne is lássuk, ne vegyük észre. A mai evangéliumban pont az ellenkezője olvasható: szeretnénk látni Jézus arcát. Kérdés persze az, hogy láthatjuk-e Jézust egyáltalán?
Amikor a görögök látni akarták Krisztust, Ő fizikailag jelen volt Jeruzsálemben. Ma, ha nem is fizikailag, de jelen van köztünk: láthatjuk az arcát, változatos formában…néha giccses képeken, pólókon, szentképeken, festményeken, Lillafüreden a sétányon egy kőbe vésve-faragva látható Jézus arca, feszületeken; de velünk van szavai által, melyeket az Újszövetség őrzött meg számunkra….
Ha akarjuk, akkor képesek vagyunk mi is látni Jézust. De milyen Jézust akarunk látni? Olyat, amilyet mi elképzelünk? Politikai Messiást, csodatevő rabbit, az Atyától küldött Jézust? Hallhattuk az Atya szavát: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” Mit jelent ez? A Jézus Krisztus, akit mi látni akarunk, a szenvedő Jézus Krisztus. Ugyanolyan, mint mi: ember az emberek között, Ő a fájdalmak férfia, Ő az, aki feláldozza értünk életét. Jézus Krisztus az, akit ha felemelnek a földről, mindenkit magához vonz. Nála találunk fényt, világosságot. A sötétségből Krisztus fénye vezet ki minket. Menjünk Vele együtt a fényre.